2012 január 15. | Szerző: zsuzsu18 |

 Sokszor csak egy halk sikoly, de van olyan is, hogy egy életed végéig
megmaradó heg az, amely azokra az éjszakákra emlékeztet. Vannak olyan
események az életünkben, melyekre álmunkból felébredve is tisztán
emlékszünk. Ott van előttünk az íz, az illat, az arcok..és ott van az
is, amikor csak könnyek, halk könyörgés, fájdalom és reménytelen
kétségbeesés voltak.

Egy mondás szerint csak a szépre érdemes emlékezni, hiszen ezáltal
tudunk előrelépni, csak így tudunk lelkesen, erővel telve haladni
céljaink felé és minden olyan harccal szembenézni, melynek végkimenetele
számunkra kétséges…..de mi emberek.. félünk, rettegünk és a
kétségeink kiölnek belőlünk minden jót. Van, hogy csak néhány órára, de
maga alá temet a kétségbeesés, van olyan is, hogy hosszú hónapokig
“dolgozzuk fel” a személyes tragédiákat…De mindig elmondhatjuk, hogy
ott van mellettünk valaki, hogy legalább a családunk szeret, tisztel,
megbecsül és követhetünk el akármilyen hibát….ők mellettünk állnak.

Nos, mindig mellettünk állnak? Sajnos nem. sajnos nem mindenkinek adatik
meg a harmónikus családi, vagy legalább egy elvált szülős félcsaládi
élet….Sok gyerkőcnek ma is vacsorára egy kis verés jár, amikor apuka
épp ingerültebb, mert nem volt elég ízletes az étel. Anyuka halkan
sírdogál a konyhában, mert Pisti sebeit holnap látni fogja  a tornatanár
és akkor megint a lépcsőről kell hazudni valamit, hogy az a büdös kölök ne
buktassa le aput.

Hisz ez a férfi rendes ember, a munkában precíz,
eltartja a családját és őszintén szólva senki sem feltételezné róla,
hogy valaha kezet emelne a családja bármely tagjára…pláne nem olyan
súlyos sebeket ejtve, ami miatt anyuka legutóbb (mivel “olyan
szerencsétlenül esett le  a létráról)” a fejét törte be és kis híjja
volt, hogy nem maradt ott a kövön…..De apuka ezt is gálánsan
megoldotta, közel két hétig hordta anyunak a virágot és megígérte, hogy
soha többet nem emel kezet rá……

Pisti azóta elköltözött otthonról, de a huga Panni 23 éves és még mindig
ebben a kedves családi légkörben él. Pisti sebeit látta a tornatanár,
de akkor anyu ügyesen kivágta magát…akkor is…mindig. Apuka már nem
tart szeretőt és nem sétál vele nyílvánosan a város utcáin, sőt már
azzal sem hitegeti a lányt, hogy feleségül veszi. Anyuka már régen túl
van azon, hogy apuka verte őt és a gyerkeket, hogy a lány sosem
hozhatott haza udvarlót és amikor legutóbb mégis beállított egy
gyámoltalan úriemberrel..Hát akkor nem csodálkozott azon sem, hogy apuka
félholtra verte a lányt, hisz ő egy b. k….va, aki az anyjára ütött.

Anyuka most be van zárkózva lelkileg picit. Nem nagyon, de 60 évesnek
néznéd, pedig csak 42. Nem mosolyog és nem sír már óránként, szed
nyugtatót. Amióta egy hideg márciusi éjszakán kizárta őt a kedvese a
teraszra és halkan diszkréten agyvérzést kapott….amióta figyelmezette
az orvos, hogy ez legközelebb az életébe fog kerülni és mióta a bal keze
nagyon nehezen mozog….azóta nem szól.

Már nem akar megvédeni senkit.
Tudja, hogy saját magát sem tudja védeni. Nem vigasztalja a lányt, az
oldja meg maga, ha tudja….És nem vigasztalja saját magát sem, mert
túlságosan messze van ez a tanya  a várostól, túl sok évig hazudta  a
külvilágba, hogy minden rendben van….és túl késő van ahhoz, hogy
bárkinek is…bármit is…bármiről szóljon…